Az elfelejtett lev�l

A l�ny a h�t�n fek�dt, a finom pokr�ccal leter�tett �gy�n. Szob�ja halv�ny r�zsasz�nre volt festve �s f�lhom�ly honolt benne. A fi� a jobb oldal�n fek�dt. Jobb kez�vel a l�ny haj�t simogatta, balj�val �tny�lt a l�ny test�n, r�t�maszkodott. M�r elfelejtette, hogy hol van, hogy a l�ny anyja m�sf�l �r�n �t, besz�lgetett vel�k, azt is, hogy reggel evett utolj�ra. N�zte az el�tte fekv� gy�ny�r� testet, �s azt a v�gyakoz� fekete szemp�rt. Arra gondolt, hogy meg kell cs�kolnia, azt �rezte a tekintet�b�l, hogy � is v�gyik r�. De, ha csak a saj�t szerelme vak�tja el ennyire, akkor egy esetleges cs�kkal sz�tz�zn� a k�zt�k l�v� bar�ts�got is, �s ez volt, amit nem akart elvesz�teni. J�rtak m�r egy�tt �s b�ven el�g volt azt t�l�lnie, hogy szak�tott vele a l�ny. �gy �rezte, v�ge lesz az �let�nek, de er�s volt. Nem cs�kolta meg.

Eltelt majdnem egy �v �s a l�ny �zenetet k�ld�tt neki. Azt �rta szerelmes. Pont bel�! Erre v�rt, ami�ta megl�tta. �zenetek hada k�vetkezett. A fi� bevallotta �jra �rz�seit. A l�ny viszonozta �zeneteivel. Azt�n k�vetkezett az iskola kezdete, a tal�lkoz�suk ideje, �s az �zenetv�lt�s ritkult. A fi� m�r tudta, mi lesz az elk�vetkez� besz�lget�s�k v�ge. � nagyon szomor� lesz, mert nem cs�kolhatja meg a l�nyt. Tudta, de elhessegette f�lelm�t. Pedig igaza lett.
K�t h�t ut�n �jra tal�lkoztak. Besz�lgettek, nagyon sok dologr�l, azt�n a fi� r�k�rdezett az egy �vvel azel�tti esetre. „Szeretted volna, ha megcs�kollak?” A l�ny vonakodott v�laszolni, de bevallotta, hogy igen. A fi�ban egy vil�g omlott �ssze. K�r�lbel�l egy perc alatt rontott el mindent, annakidej�n. Ha tehette volna, s�rva fakadt volna, de a l�ny el�tt nem lehetett. – � szerelmes bel�, de a l�ny csak bar�tjak�nt tekint r�. �s ez nem fog megv�ltozni, legal�bbis nem a k�zelj�v�ben. – Hazak�s�rte, az anyj�val is besz�lt, majd � is hazaindult. Hazafel� le�lt a buszmeg�ll�ba �s �rni kezdett. S�rni lett volna kedve, de csak �rta a szavakat egym�s ut�n.

„Kedves kicsil�ny!
Nagyon szeretlek! Ezt nem tudom elfelejteni, ak�rhogy is pr�b�lom. Elrontottam mindent azon az est�n. Nem a te hib�d ez az eg�sz. B�rcsak tudn�l te is �gy szeretni, ahogy �n t�ged! A sorsom lejt�je akkor indult, amikor bel�dszerettem, �s akkor este nem tettem meg, amit kellett volna. Azt mondj�k, a sorsunk el�re meg van �rva. Szerintem mindent mi alak�tunk. Ha tudn�m, mindent visszatekern�k, �s m�shogy cselekedn�k szinte mindenben. Nem szeretsz, ezt felfogtam, de nem tudtam soha elfogadni. Tal�n t�nyleg csak j�tszott�l velem, �s k�s�n, t�l k�s�n intett�l b�cs�t. Te nem �rzed azt a marcangol� k�nt, ami �get bel�l, amikor mellettem vagy �s „bar�tian” �t�lelsz. Nem tudom, mit �rzel olyankor, amikor hozz�m b�jsz. Nem �rtem, mit �rtesz azon, hogy „szeretsz”. Azt mondtad, csak bar�tk�nt tudsz szeretni. Pedig �n pr�b�lkoztam sz�pen, kedvesen, kekeckedve, hozz�d simulva. Nem tudok n�lk�led �lni, pedig e fel� a s�t�t sors fel� sodr�dom. Nevet�sed gyilkos pengek�nt has�t bel�m, de jobban f�j, ha nem l�tlak. Itt a b�cs�m, itt a v�g:

F�j a sz�l, itt a t�l,
K�nnyen �l, aki �l.
Maradj itt, l�gy velem,
Szeress is, kedvesem.

Hol van m�r, dr�ga ny�r,
Hol vagy m�r, kir�lyl�ny.
F�j a sz�l, itt a t�l,
K�nnyen �l, aki �l.”


A fi� befejezte az �r�st, nem is figyelte, hogy elment az id�. Este volt �s � hazament. Tervezte sz�pen az �let�t. – Mindenkit�l el kell b�cs�znia, az elmaradt dolgait el kell rendeznie. Nem sz�lt senkinek. – Utols� nap tal�lkozott a l�nnyal. �tadta neki a levelet. �ltek a parkban, a fi� n�m�n, - figyelte a l�nyt �s sz�molta a perceit - a l�ny olvasott. Nem l�tszott rajta meglepetts�g, csak szomor�s�g, majd v�gzett. Nem �rtett m�g mindig semmit. Ekkor adta fel a fi�. Szerette, de nem tudott n�lk�le �lni. Ink�bb befejez mindent.
A l�ny �jra elmondta, hogy csak bar�tk�nt tudja szeretni. Elb�cs�ztak egym�st�l, �s a fi� elindult a v�ros feletti kil�t�ra. Le�lt a fal t�v�be �s �rni kezdett. Azt�n felment a lifttel, a zseb�be rakta a kis �r�s�t. Kiment a p�rk�nyhoz, megfogta a korl�tot. Ahogy fell�pett r� s�rni kezdett. A k�nnyei soha nem t�rtek el� ilyen er�sen. Elrugaszkodott. Zuhan�s k�zben m�g a l�nyra gondolt, �s leel�zte k�nnyeit.

„�s nem eml�kezett senki sem r�. Csak a sz�lei, de �k tudt�k, tudt�k mit fog tenni, �s megsiratt�k el�re.
�s tal�n a l�ny ejtett �rte n�h�ny k�nnyet.”